SZÉCHENYI ISTVÁN KÖZÖSSÉGI HÁZ

Nagyon hosszú, 2016 óta tartó folyamat ért el 2023. szeptember 18-i kivételes ünnepi alkalomhoz, amikor átadásra került a Széchenyi István Közösségi Ház. Több tucatnyi intézmény, szakember, vállalkozó, mesterember, önkéntes fogott össze és tett meg mindent azért, hogy a közösségi ház, az előtte elterülő tér új értelmet nyerjen. Óriási köszönet érte!

A Széchenyi István Közösségi Ház küldetése, hogy jelenítse meg a városrészben a 21. századi tudást, kreativitást, társadalmi innovációt, hozza szemmagasságba a digitalizáció világát, támogassa a fiatalok közösségépítését, az intergenerációs együttműködéseket. Mindezzel váljon a városrész egyik szellemi és kulturális központjává, járuljon hozzá a széchenyivárosi identitás erősítéséhez.

Ennek érdekében szeretnénk tudatosítani a Széchenyiváros jelentőségét, a városrészben fellelhető köz- és lakóépületek, közösségi terek, parkok jelentőségét. Úgy látjuk, leginkább ezekre támaszkodva erősíthető a városrész identitása, a lakosok kötődése. A Széchenyi István Közösségi Ház külső-belső megjelenésében is ezt az „üzenetet” szeretné közvetíteni.

A beruházás révén a földszinten három közösségi terem áll rendelkezésre, melyek közül az egyik 80, a másik kettő 20-20 fő befogadására alkalmas. Az egyes közösségi terek mobilfallal flexibilisen lehatároltak, így külön teremmé leválaszthatók, illetve összenyithatók.

A ház színvonalas előadások, intergenerációs események, elsősorban városrészi közösségek befogadását szolgálja. Kiemelt célunk, hogy a rendezvények, események nyújtsanak valamilyen kompetencia- vagy készségfejlesztést is. Nagy álmunk, hogy élménypedagógiai foglalkozásokat indítsunk be a műhelyünkben: például családi fotóalbum digitalizációs és családfa kutató műhely, kreatív élményfestés, 3D alkotóműhely, hangterápia.

A ház előtti tér élettel, spontán eseményekkel való megtöltését is feladatunknak tartjuk, így kérjük, hogy a vársorész lakosai bátran keressenek minket újszerű ötletekkel, elképzelésekkel. Kérjük azt is, hogy a jó gazda gondosságával ügyeljenek erre a gyönyörűen megújított környezetre, köztérre, a közösségi házra, az új eszközökre, a növényfalra stb.

A fejlődés ellen nincs gyógymód – mondta Neumann János, akit a kortársai az akkor élő legokosabb embernek tartottak a világon. De mondhatta volna ezt Széchenyi István is az ipari forradalom hazai kulcsembere. Ehhez a szellemiséghez kapcsolódva vettük birtokba a házat és alakítjuk együtt a város új közösségi terét, a 21. századhoz méltóan.

 

www.szik-kecskemet.hu