Szeptemberben újra indul az iskola. Ez mindannyiunk életének része volt. Valaki jobban várta, valaki kevésbé. Egy biztos, a gyerekek más szabályok szerint élnek szeptembertől, mint a nyári szünet ideje alatt. A nyári szünetben engedékenyebbek a szülők, akik lehet, hogy egy családi nyaralás alatt próbálják kipihenni magukat az egész éves fáradalmak után. A nyári szünet általában a gyerekeknek szól. Sok iskolán kívüli inger, táborok, új barátok és helyek megismerése, otthoni teendők elvégzése, de akár az unalom is nagyban megváltoztathatja, mi érdekli a gyerekeket, miben fedezik fel magukat a következő tanévben.
A Digitális Tudásközpontban a szeptember nem évkezdés, de szorosan együttműködünk az oktatási intézményekkel, így ilyenkor természetesen újra várjuk az osztályok érkezését. A nyári szünetben viszont nem áll meg nálunk sem az élet. Sok fiatal vesz részt tematikus szakkörökön, nyílt napokon, családi élménytúrákon és egyéb foglalkozáson. Így számunkra az iskolakezdés nem igazi újrakezdés, tehetséges diákjaink télen-nyáron látogatnak minket, iskolai szünetben is. Ez az időszak mégis jó alkalom arra, hogy új kezdeményezéseket indítsunk el, merítsünk az iskolák és iskolások új lendületéből.
A kérdés, ami az utóbbi időben foglalkoztatott minket:
Mitől marad fenn a gyerekek érdeklődése év közben?

Mi kerüljön ki a hűtőre?
A gyerekek teljesítményének általában vannak jól látható jelei. Ötös dolgozat, versenyen szerzett érem, egy szép rajz vagy oklevél könnyen kikerül a hűtőszekrényre. Ezek a tárgyak azt mutatják meg a gyereknek, hogy elért valamit, sikeres és büszkék rá.
Mi van akkor, ha nincs mit kitenni a hűtőre?
Mi történik azokkal a gyerekekkel, akik nem remekelnek az iskolában, esetleg szoronganak is, nem rajzolnak szépen, nem ügyesek a sportokban, és a dolgozataik sem jelesek? Ez azon is múlik, hogyan reagálnak minderre a felnőttek. Ettől a gyerek lehet kíváncsi, kreatív, kitartó, problémamegoldó szemléletű, vicces, agilis vagy kivételesen okos. Előfordult már a történelem során, hogy iskolai eredményektől függetlenül kiderült, a gyerek mégis tehetséges valamiben.
Jamie Oliver története érdekes példa erre. Saját visszaemlékezései szerint iskolásként komoly nehézségei voltak, diagnosztizálatlan diszlexiával küzdött, és matematikából is a speciális csoportba került. Nem sok sikerrel végezte el a középiskolát, mindössze két vizsgát teljesített. Többször is megemlítette interjúkban, hogy az iskolában, bár nem utált bejárni, a nap végére nehézségei miatt kudarcnak érezte magát.
Közben azonban volt valami, ami mindig tartotta benne a lelket, amiben már gyerekként örömmel vett részt: a főzés. Ez persze nem egyenes út oda, hogy nem baj, hogy nem tanul a gyerek, majd világhírű séf lesz belőle. Azért érdekes a történet, mert mindenki ismeri Jamie Oliver nevét és a példájával rámutat arra, hogy egy gyermek iskolai teljesítménye nem feltétlenül mond el mindent arról, hogy tehetséges, vagy sem, és hogy mi érdekli majd az életben. Ahány embert kérdezünk meg az iskolai élményeiről, annyiféle elbeszélést fogunk hallani és ez így van rendjén.
A kérdés még mindig az, hogy kinek a felelőssége felfedezni és megtartani a gyerek érdeklődését, egyéni tehetségét. Az iskoláké, a szülőké vagy a külön foglalkozások vezetőié, esetleg várjunk a gyerekre, hátha el tudja dönteni saját maga, vagy mind tehetünk érte, együtt?

A digitális teljesítmény ritkán megfogható
A digitális világ meghatározó része az ember mindennapjainak. Fontos azonban különbséget tenni kötelezettségek, kapcsolattartás, szórakozás és tanulás között. Hogy pontosan mi váltja ki a kezdeti érdeklődést egy bizonyos terület iránt, az változó.
Feltesszük azonban a kérdést, hogy mit teszünk, ha ez az érdeklődés kialakul és a gyerek a számítógép előtt ücsörög közben.
Mit tegyünk ki a hűtőre akkor, ha a gyerek otthon, egyedül megtanul programozni?
Mit tegyünk ki a hűtőre, ha a gyereket esetleg nem kötik le korosztályának problémái és fejben vagy számítógép segítségével komplexebb problémákat old meg? Mit tegyünk ki, ha három dimenziós tárgyakat, világokat épít fel az online térben?
A digitális teljesítmények sokszor a képernyő mögött maradnak. Ráadásul a digitális tanulási folyamatokban rengeteg új információ és összetett folyamat ér össze. A legtöbb kifejezés angol vagy idegen nyelvi eredetű. A kognitív terhelés elmélete szerint a munkamemória kapacitása igencsak korlátozott, ezért ha túl sok információt vagy egymással összefüggő elemet kell egyszerre feldolgozni, az egyszerűen megnehezíti a hatékony tanulás folyamatát. Ebből következhet, hogy nehezebb megtartani az érdeklődést?

A tehetséggondozás felelősség
Egy idő után tudjuk, az embernek egyre lazább lesz az iskolai keretrendszere, mielőtt megszűnik, saját magának kell a lépéseket kidolgoznia a fejlődéséhez. A Digitális Tudásközpont egyik kiemelt feladata a tehetséggondozás. Ez azonban nem csak arról szól, hogy felismerjük, ha egy gyermek valamiben kiemelkedően érdeklődő vagy ügyes és engedjük, hogy eljöjjön hozzánk.
Nagyon fontos, hogy észre vegye a diák és a szülő is, hogy miben nyújt kiemelkedő teljesítményt a gyerek és jó esetben az oktatási intézmény is felkarolja.
A DTK programjainak jelentős része önkéntes. Az osztályával tett látogatás után a gyerekek dönthetnek arról, hogy eljönnek szakkörre, kurzusra, előadásra vagy egyéb tanszünetben meghirdetett programra. Ez azt is jelenti, hogy ha megragadtuk az érdeklődésüket, azt nem lehet egyszerűen egy állandónak tekinteni az egyenletben. Meg kell teremteni a környezetet, ahová visszavágynak. Ahol van lehetőségük folytatni, fejlődni, kihívásokkal találkozni és megmaradhat a lelkesedés akkor is, ha nem áll mögöttük mindig valaki. Legalábbis a hosszú távú cél az, hogy olyan támogatást kapjanak a tehetséges diákok, DTK esetében a digitális területek iránt érdeklődő tanulók, hogy az meg is tartsa őket és egyéni motivációt építsen ki bennük.
A motivációkutatásban az autonómia és a kompetencia megélése fontos szerepet kap. Egy 144 vizsgálatot és több mint 79 ezer diákot összesítő metaelemzésben a kompetenciaérzés bizonyult az egyik legerősebb kapcsolódási pontnak az önálló, belső tanulási motivációhoz, az autonómiával együtt.¹ Ezért a tehetséggondozásban különösen fontos, hogy legyen kapaszkodó a következő lépéshez, magyarul érdemes mindig kis célokat is kitűzni.

A nagy célhoz vezető út
Iskolakezdéskor érdemes előre meghatározni kis célokat, amiket elérhetővé kell tenni, kis lépésekkel. Szeptemberben sok családban újra előkerülhetnek a képernyő használattal kapcsolatos szabályok. A nyári időszak után érdemes lehet azonban nem egyszerűen visszaállítani egy korábbi vagy még szigorúbb rendszert, hanem átgondolni, mi változott, mi az érdeklődés tárgya, mire használja a gyerek a képernyőt, hány éves, hogyan segítsünk, miért gubbaszt esetleg mindig a szobájában.
Az eszközhasználat önmagában nem mindig probléma forrása. Lehet használni tanulásra, alkotásra, játékra vagy kapcsolattartásra. Érdemes megvizsgálni, mivel tölti a gyerek az idejét, milyen mintát lát a felnőttektől és kijelölni időintervallumokat, amikor teret adunk és amikor nem adunk teret a képernyő használatra.
Ahelyett, hogy csak azt kérdezzük, „Mennyi időt ültél a gép előtt?”, érdemes lehet azt is megfogalmazni, hogy „Mit szeretnél elérni vele?”
A célok esetében sokszor nem a nagy cél a legjobb kiindulópont. A kutatások szerint a konkrét, közeli, belátható célok és a fejlődésről kapott visszajelzés segíthetik a tanulók önhatékonyság-érzését. A közeli célok segítik a haladást és megtarthatják a motivációt.
Nem muszáj egyből programozni tanulni, bármilyen kis feladattal el lehet kezdeni a digitális érdeklődés megerősítését. Rendszeres, rövid, jól meghatározható feladatokkal végzett gyakorlás is segíthet fenntartani a tanulás folytonosságát.

A DTK új jutalomrendszere
A DTK-ban korábban is adtunk időnként kisebb 3D nyomtatott tárgyakat azoknak a gyerekeknek, akik foglalkozáson aktívan, kiemelkedően és produktívan vettek részt. Az egyik ilyen kis figura a gyerekek között a „Sanyi” nevet kapta.
Nem nagy értékű ajándék, mégis azt tapasztaltuk, hogy egy ilyen apró, kézzelfogható visszajelzésnek is lehet nagy jelentősége. A gyerekek érzékelték, hogy észrevettük az erőfeszítésüket és értékeljük az érdemi részvételüket. Nem is kellett hozzá kifejezetten okosnak lenniük, hogy kapjanak, inkább csak interaktívan részt venni az órán, persze ehhez általában előzetes érdeklődés is kapcsolódott a téma iránt.
Ezért vezettük be az idén szeptembertől aktiválódó DTK jutalomrendszert.
Háromféle DTK érmét nyomtatunk: bronzot, ezüstöt és aranyat. Tíz bronzérme egy ezüstöt, tíz ezüstérme pedig egy aranyat ér. A rendszerben csak az aranyérmék használhatók fel „vásárlásra”.
A gyerekek érméket szerezhetnek például foglalkozásokon való aktív részvétellel, plusz munkával, érdeklődő hozzáállással, illetve időnként egy kis szerencsével is. Minden hónapban figyelhetik szüleikkel a facebookon, hogy éppen milyen tárgyakat kínálunk “vásárlásra” illetve mennyi aranyat kell ehhez befizetniük. Lesznek kisebb és nagyobb „értékű” tárgyak, így dönthetnek arról is, hogy hamarabb elköltenek néhány összegyűjtött érmét, vagy tovább várnak egy nagyobb cél érdekében.
A rendszer így játékos formában ad lehetőséget a választásra, mégis kötött keretek között dönthetnek arról, mire költik a munkával megszerzett érméiket.Természetesen ez nem valódi pénz, és nem is pénzügyi nevelési program, inkább kézzel fogható jutalomrendszer a tehetséges és aktív tanulók számára. Persze ettől függetlenül lehetőséget teremthet a családoknak pénzgazdálkodási párbeszéd elkezdésére, egy teljesen biztonságos környezetben, hiszen az érmék költhetők, de nem akármire.
Elsősorban viszont azt várjuk, hogy a gyerekek érdeklődése könnyebben fenntartható gyűjtögetéssel, várakozással, saját döntésekkel és következményekkel.

Nem a tárgy a lényeg
A rendszer legfontosabb része nem az, hogy tárgyakat lehet szerezni.
A tárgy azért fontos, mert láthatóvá teszi a sokszor bonyolult, összetett és nehéz munkát, amit a digitális kompetenciák fejlesztésébe fektetnek a fiatalok. Az érme gyűjtése és beváltása egy jól értelmezhető kapaszkodó egy viszonylag hosszú és beláthatatlan célokkal telített úton.
Ha a gyerek hazaviszi a tárgyat és leteszi az asztalra, az egy metaforája lehet annak, hogy ténylegesen letett valamit az asztalra. Sokszor még a felnőtteknek is nehéz egy úton maradni kapaszkodók és látványos következmények nélkül.
Nem ötös helyett adjuk az érméket, a DTK nem iskola. Nem is azért adjuk, mert szerintünk minden teljesítményt tárgyakkal kell jutalmazni. Azért tesszük lehetővé ezt számukra, mert a digitális világban különösen könnyű úgy dolgozni, hogy közben a valóságban sok ember számára a munkának nincs látható nyoma.
Ha a hűtőre nem is kerül ki a megszerzett tárgy, a polcra talán, és segít kapaszkodni, segít büszkének lenni.

Megtalálni, megtartani, motiválni
A DTK jutalom rendszere egy olyan gondolkodásmód része, amelyben a tehetséggondozás nem egyetlen egyenes út az érdeklődés felismerésétől a későbbi sikerekig.
Az első lépés természetesen az érdeklődés felismerése, a következő, hogy legyen lehetőség a tehetség kibontakozására. Végül pedig az, hogy a gyerek minél több visszajelzést kapjon, lehetőleg többféle környezetből, lássa a saját fejlődését, és akarjon is tenni érte.
A DTK számára ez különösen fontos, hiszen a hozzánk érkező tehetségek jelentős része önként választja a programjainkat. Éppen ezért szeretnénk olyan környezetet kialakítani, ahol a kíváncsiságból részvétel, a részvételből sikerélmény, a sikerélményből pedig újabb célok születhetnek.

Kérdések, tippek a tehetséges gyerekekhez évkezdéskor:
- Mi érdekel mostanság? Figyeljük meg, változott-e valami az előző tanévhez képest, ami módosíthatta az elképzeléseit, ne ragaszkodjunk feltétlenül a régi érdeklődéshez! Ha csak pillanatnyi kudarc okozta a megingást, vagy nincs meghatározott cél, segítsünk!
- Mire használod a digitális eszközöket? Tegyünk különbséget képernyőhasználat és képernyőhasználat között, osszuk be az időt, vizsgáljuk meg együtt, milyen feladatokat látnak el a kütyük és mi a prioritási sorrend! A sorrendről készítsünk vizuális ismertetőt!
- Mi legyen a következő cél? Legyen cél, legyen feladat, legyenek keretek. Értessük meg, hogy egy játékban is vannak szabályok, amik érdekessé tehetik azt a játékot. Készítsünk kis, elérhető célokról táblázatot, pontgyűjtőt, matricáskönyvet, legyen szem előtt!
- Mi legyen az első lépés? A cél elérése távolinak tűnhet akkor is, ha a gyerek órák múlva is elérheti. Kis lépésekben haladva könnyebb megóvni az idegrendszert a túlterheléstől, különösen igaz ez a digitális érdeklődésű gyerekek esetében!
- Mikor segítsek? A cél nem a mikromenedzselés, hanem a támogatás megadása. Nem minden gyereknek van szüksége folyamatos segítségre, főleg, ha a környezetében nem ért senki ahhoz, ami érdekli. Ha megalkottuk a kereteket, engedjük önállóan dolgozni, és biztosítsuk a segítséget úgy, ahogyan szüksége van rá! A támogatás nem azt jelenti, hogy helyette akarjuk elérni a célt.

Mindenkinek sok sikerélményt kíván a DTK csapata! 🙂
Forrás:
¹ – Bureau, J. S., Howard, J. L., Chong, J. X. Y., & Guay, F. (2022). Pathways to Student Motivation: A Meta-Analysis of Antecedents of Autonomous and Controlled Motivations. Review of Educational Research, 92(1), 46–72. DOI: 10.3102/00346543211042426.