Tehetséggondozás a Lánchíd Iskolában

Jelenleg még sok iskolában hiányzik a tanár, az eszközismeret vagy az eszköz ahhoz, hogy a közoktatásban minden gyermek el meg tudja szerezni a korunk által megkívánt digitális kompetenciákat.

A Kecskeméti Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában csak az utóbbi hiányzik egyelőre (eszközök). Egy jól felkészült, agilis kolleganő vette fel velünk a kapcsolatot, melynek eredményeképpen eszközeinkkel, de az iskolában tartottunk foglalkozásokat a digitális kultúra tantárgy keretein belül.

A gyerekek számára nagy élményt jelentett a korábban ’csak’ szimulátorban használt eszközökkel való találkozás, a velük történő programozás. Néhányan már különböző keretek között megfordultak a DTK foglalkozásán, így ők bátrabban nyúltak az eszközökhöz, de a többiek is hamar megbarátkoztak velük.

Nyolc alkalommal összesen 32 foglalkozáson vehettek részt az osztályok a harmadiktól a nyolcadikosokig. Foglalkozásaink igazodtak a korosztályokhoz és a meglévő előismeretekhez. A kisebbek a micro:bit programozásából kaptak ízelítőt, a nagyobbak a micro:bit után a Lego Spike robotok programozásába tekinthettek be. Természetesen minden foglalkozásunk az alkotópedagógia módszereire épült, nem elméletet tanultak a gyerekek, hanem az általunk biztosított eszközökkel dolgozhattak.

Reméljük, hogy minél több gyermekben sikerült felébreszteni az érdeklődést az informatikai szakmák iránt és közben jól is érezték magukat!

Az érdeklődőbb, tehetségesebb gyermekek egy részével a nyári tehetséggondozó szakköreinken is találkozni fogunk.

Szerző: | 2024.07.2.