AgeTech fejlesztések Kecskeméten

A társadalmi innováció:

A digitalizáció, a mesterséges intelligencia térnyerése soha nem látott mértékű átalakulást fog eredményezni a következő évtizedben. Eközben az idősödő társadalmak kihívásaira is megoldásokat kell találnunk, hiszen csökken az eltartottsági ráta, a munkaképes korú népesség száma, stb. A digitális kompetencia az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciák egyike. A mai munkakörök 90 százalékához szükséges valamilyen szintű digitális jártasság. Ugyanakkor az 50 pluszos korosztályt célzó képzések, kompetencia-bővítések, szolgáltatások teljes mértékben hiányoznak. Ha vannak is idősinformatikai képzések, azok nem mutatnak túl a hagyományos, frontális képzéseken. AgeTech kezdeményezésünk az 50 pluszos korosztály számára nyújt olyan élménypedagógiai foglalkozásokat, amelyek a csinálva tanulást biztosítják egy technológia intenzív környezetben. Nem a hagyományos digitális kompetenciát oktatjuk számítógépek mögött ülve, hanem a különböző IKT eszközöket, online szolgáltatásokat fűzzük fel olyan digitális oktatási módszertanokra támaszkodó foglalkozásokra, amelyek révén akár az unokákkal vagy fiatalokkal közösen tanulhatnak az idősödők. Ilyen élménypedagógiai foglalkozásokat definiáltunk, kezdtünk megvalósítani: például digitális varró- és hímzőgép foglalkozások 3D tervezéssel; okos otthon megoldások, eszközök; digitális családi krónika; VR megoldások a magány és a korlátok enyhítésére idősotthonokban.

A megoldandó társadalmi probléma:

Kecskemét is erősen idősödő társadalommal bír. 2017-es helyi kutatás révén, a KSH adataira támaszkodva látjuk, hogy 2030-ban minden második helyi lakos 50 éves vagy ennél idősebb lesz. Ha az 50-74 év közötti korosztályból nem teszünk minél több embert képessé arra, hogy munkát vállaljon, akkor a város versenyképessége, munkaerőpiacának fenntarthatósága csökkenni fog. A digitális alapkompetenciák hiánya tehát napról napra rontja az idősödők munkaerőpiaci esélyeit, ami egyrészt elmélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket, másrészt gyengíti Kecskemét versenyképességét. Magyarországon nagyon alacsony a felnőttek tanulásban való részvétele, az egyébként is alacsony uniós átlag felét érjük csak el. A munka világa gyorsabban és drasztikusabban fog változni, mint eddig bármikor. A World Economic Forum szerint azok a készségek, amelyekkel ma rendelkezünk, mindössze kb. az egyharmadát fogjuk tudni használni 5 év múlva, illetve becslésük szerint a jelenleg dolgozó felének új készségeket, képességeket kell elsajátítaniuk. A készségek európai évéhez kapcsolódva szeretnénk javítani, hogy a kecskeméti idősödő népesség minél több tagja vegyen részt valamilyen képzésben, szerezzen legalább alapfokú jártassági szintet az állampolgári digitális kompetencia keretrendszerben (DigComp2.2).

Várható társadalmi hatás:

A rendelkezésre álló empirikus bizonyítékok nagy része arra utal, hogy az idősödő munkavállalók nem kevésbé termelékenyek, mint a fiatalok. A gond azzal van, hogy a készségeinket, képességeinket nem újítjuk meg, így folyamatosan kopnak, elavulnak azok a kompetenciák, amikkel még versenyképesek lehetünk a munkaerőpiacon. Így azokat a tanulási, képzési lehetőségeket kell megújítani, innovatív megoldásokkal vonzóvá tenni, amik révén becsalogathatók az idősödő munkavállalók, rávehetők új készségek, képességek elsajátítására. Az IKT intenzív környezetben megvalósított élménypedagógiai foglalkozások révén nem csak megismerkedhetnek a legmodernebb eszközökkel, alkalmazásokkal, nem csak a használatukat sajátíthatják el, hanem olyan softskilleket is gyakorolhatnak, mint a csapatmunka, az érvelés, a prezentáció, az algoritmikus gondolkodás, komplex problémamegoldás. Az innováció révén célunk, hogy az idősödő korosztály számára növeljük Kecskeméten az élménypedagógiai műhelyek számát, növeljük azoknak az élménypedagógiai foglalkozásoknak, képzési tematikáknak a számát, amelyek révén növelni tudjuk az 50-74 korosztályban a tanulási hajlandóságot, a képzéseken való részvételt. A korosztályon belül nő a foglalkoztathatóság esélye, nő a digitális kompetenciával rendelkezők száma a városban. A foglalkozások fejlesztésének, a modern IKT eszközpark idősödő korosztály számára történő felhasználásának új módszereit adaptálhatják más városokban is.

Megvalósítás forrásigénye:

A pályázó Kreatív Tudásközpont Közalapítványhoz fog kerülni a városban egyébként három éve intézményesült CédrusNet Kecskemét Program, ami a helyi idősödő társadalom fejlesztésével foglalkozik. Már az indulásnál versenyképességi, a helyi munkaerőpiac fejlesztésének kiemelt területeként definiáltuk az idősödésügyi programot, ezért a Program is átkerül a Közalapítványhoz 2023. szeptember 1-én. Szintén a Közalapítványhoz kerül a szeptember elején átadásra kerülő Széchenyivárosi közösségi ház, ahol intergenerációs programokkal szeretnénk a városrész oktatási, kulturális és civil életét új, innovatív elemekkel megtölteni. A Közalapítványhoz kerülő három intézmény önkormányzati költségvetési támogatása biztosított, amiből az intézmények (két telephely) üzemeltetése és a munkatársak (13 fő) bére biztosított. Ezek a feltételek teszik lehetővé azt, hogy a meglévő infrastruktúrát, eszközparkot kreatívan, a helyi társadalmi, gazdasági változásokhoz, kihívásokhoz igazítva hasznosítsuk, fejlesszük tovább. Hiszünk abban, hogy egy önkormányzati háttérintézmény, városi infrastruktúrára, szakembergárdára támaszkodva is lehet kreatív, innovatív. Ebben a kontextusban keressük a helyi idősödő társadalom erősségeit, a digitalizáció nyújtotta lehetőségeit, illetve a kettő metszéspontjában a társadalmi innovációkat. A biztos infrastrukturális és költségvetési háttér lehetővé tehetné, hogy a ránk szabott feladatokat kényelmesen ellássuk, de ezzel a szereppel nem elégszünk meg. Ez a biztos háttér óriási lehetőséget biztosít arra, hogy társadalmi innovációkban gondolkodva használjuk fel a meglévő eszközeinket, lehetőségeinket az új kihívások kezelésére, olyan megoldások fejlesztésére, amire más településeken jelenleg nincs mód.

Forrás: https://www.siplus.ifka.hu/hu/bestpractices/item/20

https://www.cedrusnetkecskemet.hu/uj-utakon-tarsadalmi-innovacios-konferencia/